„Sok minden szörnyűség történt abban a majd’ félévnyi időszakban, melynek kiteljesedését a Sötét Évszaknak nevezett téli hónapok jelentették. A Körforgás ősi törvényét követve ismét fellángolt a harc Gonosz és Jó között, végigsöpörve a Felsőbb Létsíkokon, s szinte teljesen letarolva Maorath sokat szenvedett világát. Kardok és pajzsok feszültek egymásnak, mágia és sárkánytűz szaggatta az eget, s nyöszörgött a föld a nehéz vascsizmák nyomán; vértől piroslott a letiport hó mindenfelé és üszkös romok maradtak csupán, amerre a roppant hadak elvonultak.
A háború elpusztított szinte mindent, amit ismertünk, a változás igazi lényege mégsem ebben állt: Whaldorseth fennsíkján, ahol e világ sorsa annyiszor vett már váratlan fordulatot, rést szakított a létsíkok szövetén az Ősi Tűz fékevesztett teremtő energiája, s e hasadékon át a legkülönfélébb fajú és kultúrájú lények érkeztek Maorath-ba. Voltak köztük halandók mint mi, de a nyomukban jöttek isteni és démoni erejű lények is, melyekhez foghatókat e sokat szenvedett világ elképzelni sem tudott volna korábban…
Beköszöntött a Sötétség Kora
Mire az Egyensúly végül ismét helyreállt, a világ gyökeresen megváltozott: az új kiszakított magának egy jókora darabot a régiből, de mindenestől átformálta a maradékot is. Eltűntek a régi eszmények és célok, amelyekért annyi vért ontottak, a Fekete és a Fehér közötti markáns határvonal pedig a szürke ezernyi árnyalatává mosódott el…”
– Nath’clochainne –
Az Egyensúly hozott e földre, Vándor!
Maorath-ba, a Halandók Síkjára vezetett utad, egy oly korszakba, amikor értelmüket vesztették oly ősi rendezőelvek, mint Jó és Gonosz, Fény és Árnyék…
Ez a Sötétség Kora.
A világ, ahol próbára készülsz tenni a szerencsédet, alig három évtizeddel ezelőtt született, egy pusztító háború után, s dajkája maga a zabolátlan Őskáosz volt. A régi rend jóformán teljesen eltűnt azóta: tenger öntött el egykor hegyes-völgyes vidékeket, határokat rajzoltak újra, új királyságok sarjadtak a régiek romjain, új isteneknek emeltek templomokat, miközben a régiektől elfordultak híveik… Csupán két dolog nem változott: a harcosok és a kereskedők észjárása.
Egy olyan világ kapujában állsz most, ahol magad irányítod a sorsod, de ahol nem is számíthatsz másra magadon kívül. Kalandos utazásod SadEron erődvárosában veszi kezdetét, épp a régi és az új világ határán. Minden nap veszélyeket és kihívásokat tartogat, és sosem tudhatod biztosan, hogy ki barát és ki ellenség. Részese lehetsz egy új világ születésének, de hirdetheted a káoszt és a pusztítást is. Hírnevet szerezhetsz harcosként, de kereskedőként vagy mesteremberként is, osonhatsz árnyéktól árnyékig, vagy lehetsz te magad, aki fényt hoz a sötétségbe. Küzdhetsz magasztos célokért, vagy csupán a saját boldogulásodért is, ám egyvalamit sose feledj: ezen a létsíkon az Egyensúly a legfőbb törvény.